magyar english deutsch russian
Családias vendéglátásra vágyik? Legyen vendégünk az otthonunkban!

    Vilma Vendégházunk Szokolyán a Pest- Megyei Duna-Ipoly Nemzeti Park területén fekszik a festői Dunakanyarban. Budapesttől 40 km-re, a Börzsöny hegység lábánál, ahol a házat erdő és patak öleli. Ha hegyek között, madárcsicsergésre és patakcsobogásra szeretne ébredni, feltétlen töltsön itt néhány napot.

Pihenni, kikapcsolódni vágyókat szeretettel várjuk,
de lerészegedő, éjszakába nyúlóan randalírozók kíméljenek.

SZÉP Kártyát elfogadunk

   

UV technológia

Medencénk vize 30 fokra fűtött és UV technológiával tisztított.


Bababarát szállás
(ezért kisállatot nem áll módunkban fogadni)

    Az emeleten lévő 3 szoba, várja Kedves Vendégeinket. Bababarát szállásunk rendelkezik mindennel, amire a kicsiknek szükségük lehet. Babaágy, babakád, etetőszék, játékok, homokozó, hinta. Gyermekeknek kedvezményt adunk, kortól függően. Akciónkat megtekintheti az Árak rovatban. Mi nem "kulcsos ház" vagyunk, Mi kiszolgáljuk, Önnek csak élvezni kell a táj és környezet adta szépséget és nyugalmat. A kültéri fűtött medence nyári szezonban üzemel (június-augusztus). Kerékpározás, kirándulás után a szauna alkalmas az ellazulásra. Nálunk biztosított a pihenés és kikapcsolódás.


Kismaros - Királyréti Erdei Kisvasút

    Mindannyiunk örömére előttünk jár a Királyréti Erdei Kisvasút a Börzsönyben.


Börzsönyi tél

    Téli sportot kedvelőknek ajánljuk a közelben lévő Nagy Hideg-hegyi és Visegrádi sípályákat, ahol szánkózásra is van lehetőség.


Programok a környéken

    Rengeteg jó program és látnivaló van a környéken. Gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt javasolt a Camelot Kalandpark, Királyréti hajtánypálya, Geocaching - Kincsvadászat.

    Kellemes sétával elérhető a Kacár Tanya, ahol megismerkedhet a régi paraszti élet nehézségeivel.


    A kultúrát kedvelők is találnak elfoglaltságot. Megtekinthető Szokolyán Viski János (1891-1987) naturista állatképfestő emlékszobája és Mányoki Ádám (1673-1757) barokk festő emlékszobája.

    Sváb Muzeális Gyűjtemény - Kismarosi Falumúzeum, ahol megismerkedhet a régi paraszti élettel és eszközeivel.




Családias vendéglátás mellett, házias étellel-itallal várjuk kedves vendégeinket a házigazdák: Vili és Magdi.



(Villás István és Szőke Magdolna)
***Vendégkönyv*** | 2016. 01. 22. 19:28:40 | Kedves Magdi és István! Nagyon köszönjük a szívélyes vendéglátást. Kellemesen éreztük magunkat nálatok. És köszönjük a téli vidéken a begyújtott kandalló élményét, illetve hogy csatlakoztatok a társasjáték partyba is (dixit). Üdv, Eisi család | Eisenberg Péter | ***Vendégkönyv*** | 2009. 10. 26. 11:25:17 | Nagyon jól éreztük magunkat nálatok,kár, hogy csak egy hétvége jutott. Köszönjük szépen a családias vendéglátást, kiszolgálást. Nekünk Magdi borsó levese, pörköltje, tokánya, krumplija és koktélja ízlett a legjobban A szauna is nagyon tuti. Itt még aludni is nagyon jóóó na, meg a házimozi Reméljük lesz lehetõségünk a medence partján majd napozni és valami jó kis szalonnasütõs partit tartani. köszönjük szépen: Meli és Zoli ui: A képek magukért beszélnek, a valóságban még szebb.. | Melinda és Zoli | ***Vendégkönyv*** | 2009. 08. 12. 12:36:19 | Magdi és István! Múlt hetet töltöttük Nálatok a Barna családdal és rendkívül jól éreztük magunkat. Szuper volt a medence vize és amint láttátok a gyerekek ki sem akartak jönni a vízbõl, igazán kellemes hetet tudunk magunk mögött, a kiszolgálás kifogástalan a környezet szintén, minden bizonnyal vissza térünk hozzátok jövõre is. Még egyszer köszönünk mindent, további jó munkát és sok vendéget kívánunk nektek: 9 elégedett vendég | Lovas Robi és családja | ***Vendégkönyv*** | 2012. 07. 09. 10:12:32 | Kedves Magdi és István! Nem tudom hányadik éve járunk hozzátok nyaralni, de remélem még nagyon sok éven keresztül tudunk menni! Minden alkalommal nagyon jól éreztük magunkat! Rég nevettem ennyit mint azon a csütörtöki napon! Írhatnám ide a sok szép és jó dolgot, de aki már egyszer volt itt az úgyis tapasztalta! Mindenki próbálja ki legalább egyszer a Vilma vendégházat, utána nem akar majd máshová menni csak hozzátok! Már alig várom az augusztust, hogy ismét ott legyünk! Puszi nektek az Ilonkának és a Daninak is! | Varró Anita | ***Vendégkönyv*** | 2013. 08. 30. 22:17:07 | Kedves, vendégszerető házigazdák, családias légkör, nyugalom, szépen berendezett, tiszta szobák, finom ételek. Ezt mi mind megkaptuk, és nagyon jól éreztük magunkat! Aki minderre vágyik, látogasson el ide! Mi csak ajánlani tudjuk. Jani, Andi és Dorka | Farkas család | ***Vendégkönyv*** | 2009. 08. 12. 12:36:19 | Magdi és István! Múlt hetet töltöttük Nálatok a Barna családdal és rendkívül jól éreztük magunkat. Szuper volt a medence vize és amint láttátok a gyerekek ki sem akartak jönni a vízbõl, igazán kellemes hetet tudunk magunk mögött, a kiszolgálás kifogástalan a környezet szintén, minden bizonnyal vissza térünk hozzátok jövõre is. Még egyszer köszönünk mindent, további jó munkát és sok vendéget kívánunk nektek: 9 elégedett vendég | Lovas Robi és családja | ***Vendégkönyv*** | 2009. 10. 26. 11:25:17 | Nagyon jól éreztük magunkat nálatok,kár, hogy csak egy hétvége jutott. Köszönjük szépen a családias vendéglátást, kiszolgálást. Nekünk Magdi borsó levese, pörköltje, tokánya, krumplija és koktélja ízlett a legjobban A szauna is nagyon tuti. Itt még aludni is nagyon jóóó na, meg a házimozi Reméljük lesz lehetõségünk a medence partján majd napozni és valami jó kis szalonnasütõs partit tartani. köszönjük szépen: Meli és Zoli ui: A képek magukért beszélnek, a valóságban még szebb.. | Melinda és Zoli | ***Vendégkönyv*** | 2009. 08. 12. 12:36:19 | Magdi és István! Múlt hetet töltöttük Nálatok a Barna családdal és rendkívül jól éreztük magunkat. Szuper volt a medence vize és amint láttátok a gyerekek ki sem akartak jönni a vízbõl, igazán kellemes hetet tudunk magunk mögött, a kiszolgálás kifogástalan a környezet szintén, minden bizonnyal vissza térünk hozzátok jövõre is. Még egyszer köszönünk mindent, további jó munkát és sok vendéget kívánunk nektek: 9 elégedett vendég | Lovas Robi és családja | ***Vendégkönyv*** | 2009. 09. 19. 23:00:25 | Kedves Magdi és István! Csak jó szívvel gondolunk arra a néhány napra, amit nálatok tölthettünk. Nagyon finom volt az étel és Magdi, az a koktél!!! :-) Reméljük még találkozunk! További sok sikert a vendégház mûködéséhez! Adri, Zsolti, Domi és a kis Gellért (azóta már + 1 fog és felállt:-) | Kecskés család | ***Vendégkönyv*** | | | | ***Vendégkönyv*** | 2016. 03. 27. 21:07:14 | Csalàdia hangult fogadott benünket .Kedvesek a túlaj . Oda adó kiszolgàlás az egy masximàlis.A vacsorànál halk zene szólt. reggeli is. Nagyon jól éreztük magunkat. Ide befogunk térni. De tudom ajàlani mindnkinek csalàdias. Piheni vàgyóknak ideàllis. Szobàk nagyon szép tiszta.Olyan volt mintha rég ismernék Magdit és Isvànt. Minden kivànsàgunka figyelte.Nagyon jól éreztük magunkat. Baràti beszélgetésekt.Köszönöm ottan töltötten a szabad idömet.Köszönöm Magdi és Isvàn meg ismertelek beneteket.Kata | Török Sàndorné | ***Vendégkönyv*** | | | | ***Vendégkönyv*** | 2009. 10. 26. 11:25:17 | Nagyon jól éreztük magunkat nálatok,kár, hogy csak egy hétvége jutott. Köszönjük szépen a családias vendéglátást, kiszolgálást. Nekünk Magdi borsó levese, pörköltje, tokánya, krumplija és koktélja ízlett a legjobban A szauna is nagyon tuti. Itt még aludni is nagyon jóóó na, meg a házimozi Reméljük lesz lehetõségünk a medence partján majd napozni és valami jó kis szalonnasütõs partit tartani. köszönjük szépen: Meli és Zoli ui: A képek magukért beszélnek, a valóságban még szebb.. | Melinda és Zoli | ***Vendégkönyv*** | 2016. 01. 22. 19:28:40 | Kedves Magdi és István! Nagyon köszönjük a szívélyes vendéglátást. Kellemesen éreztük magunkat nálatok. És köszönjük a téli vidéken a begyújtott kandalló élményét, illetve hogy csatlakoztatok a társasjáték partyba is (dixit). Üdv, Eisi család | Eisenberg Péter | ***Vendégkönyv*** | 2010. 08. 15. 20:34:21 | Emlék verselet Mikor elindultunk, még nem tudtuk hová megyünk, mire is számítsunk. Azt hittük ez sem lesz másképp, mint máshol. De nem így lett!!!! Két széles mosoly, és welcome drink fogadott minket, mitõl úgy éreztük le kell venni az inget. Mert meg láttuk a medencét, mitõl úszni támadt kedvünk, naná, hogy az úszástól jól meg is éheztünk. Ez érthetõ is, mert a levegõben, Magdi anyus mennyei fõztjének illata szállt. Mire nem is kellet sokáig várni, hamar fel került nyakunkra a hángedli. Gondoltuk, a kiadós étel után, jól esne egy fincsi ital, így meg is leptük magunkat, egy Club Hawaiival. Koktélozás közben, lágy zene szól, de nem holmi bum-bum, hanem dallamos piano. Hanyatt is dõlünk a medence partján, a felhõket figyelve, csendben pihenve, miközben István minden kívánságunk figyelte. Lassan el jött az este, a mozizás ideje. Lenyûgözõ hanghatás, óriás kivetítõ, és a szórakoztató vígjáték csak hab volt a tortán. Így teltek, és sajnos el múltak a napjaink nálatok, reméljük legközelebb is vár minket, a vendégházatok! Mi így éltük meg!!! | Kriszta & Norbi | ***Vendégkönyv*** | 2010. 09. 23. 18:16:47 | Kedves Magdi és István! Tökéletes napokat töltöttünk Nálatok, és köszönjük azt a kedvességet és vendégszeretetet, amivel elhalmoztatok minket! Az ételek, a koktélok, a szauna, a medence, a figyelmességetek mind olyan pihentetõvé és tökéletessé tették ezt a pár napot, hogy az ember úgy érzi, örökre ott szeretne maradni! Mindenkinek ajánlom, hogy látogasson el Hozzátok, ha igazán kikapcsolódásra és egy kis kényeztetésre vágyik! Nagyon köszönünk még egyszer mindent, és biztosan visszatérünk még, reméljük, lesz szabad helyetek! | M.& A. | ***Vendégkönyv*** | 2013. 08. 30. 22:17:07 | Kedves, vendégszerető házigazdák, családias légkör, nyugalom, szépen berendezett, tiszta szobák, finom ételek. Ezt mi mind megkaptuk, és nagyon jól éreztük magunkat! Aki minderre vágyik, látogasson el ide! Mi csak ajánlani tudjuk. Jani, Andi és Dorka | Farkas család | ***Vendégkönyv*** | 2010. 06. 01. 14:05:54 | Kedves Magdi és István! Bátran állíthatjuk, a vidéki szálláshelyek gyöngyszeme a Vilma vendégház. A mesevilág itt valóság, amiben mi is szerepelhettünk pár napot. Köszönjük a kedves vendéglátóinknak! Az ifjú pár: Dia és Rafi | Dia és Rafi | ***Vendégkönyv*** | 2009. 10. 19. 10:37:28 | üzenet ...Kedves Magdus, István és Peti! Nagyon köszönjük azt a kedves , családias vendéglátást, amit tõletek kaptunk a négy nap alatt. Úgy éreztük, mintha régi barátainkhoz mentünk volna látogatóba. Még a rossz idõ sem tudta ezt a hangulatot lerombolni. Reméljük tavasszal újra meglátogathatunk Benneteket és a Börzsönyt! Szeretettel: Márta, Feri és Kriszti | Menderné Márta | ***Vendégkönyv*** | 2013. 08. 30. 22:17:07 | Kedves, vendégszerető házigazdák, családias légkör, nyugalom, szépen berendezett, tiszta szobák, finom ételek. Ezt mi mind megkaptuk, és nagyon jól éreztük magunkat! Aki minderre vágyik, látogasson el ide! Mi csak ajánlani tudjuk. Jani, Andi és Dorka | Farkas család | ***Vendégkönyv*** | 2015. 07. 12. 16:43:43 | Magdi és Vili tényleg vendégül látott minket gyönyörű környezetben fekvő, igényes, minden kényelmet kielégítő otthonában.Kiváló, kedves vendéglátók! Magdi főztje pedig világbajnok! | Szabó család | ***Vendégkönyv*** | 2010. 06. 01. 14:05:54 | Kedves Magdi és István! Bátran állíthatjuk, a vidéki szálláshelyek gyöngyszeme a Vilma vendégház. A mesevilág itt valóság, amiben mi is szerepelhettünk pár napot. Köszönjük a kedves vendéglátóinknak! Az ifjú pár: Dia és Rafi | Dia és Rafi | ***Vendégkönyv*** | 2016. 01. 22. 19:28:40 | Kedves Magdi és István! Nagyon köszönjük a szívélyes vendéglátást. Kellemesen éreztük magunkat nálatok. És köszönjük a téli vidéken a begyújtott kandalló élményét, illetve hogy csatlakoztatok a társasjáték partyba is (dixit). Üdv, Eisi család | Eisenberg Péter | ***Vendégkönyv*** | 2014. 07. 01. 21:17:41 | Nagyon jó volt! Nagyon kedvesek és odaadók a vendéglátók! Mindenkinek csak ajánlani tudom! Ide vissza kell menni mindenképp!!!!!!!!! | Bogi, Barna, Zsuzsa | ***Vendégkönyv*** | 2010. 05. 21. 08:27:03 | Sziasztok | kékesi zsuzsanna | ***Vendégkönyv*** | 2009. 07. 16. 10:39:03 | Valóban jó választás Voltatok! Mindennel meg voltunk elégedve. Jó ötlet volt a tábortûz a hangulatos zenével. Üdv jövõre! | Krisztián | ***Vendégkönyv*** | 2010. 05. 21. 08:27:03 | Sziasztok | kékesi zsuzsanna | ***Vendégkönyv*** | 2009. 07. 16. 10:39:03 | Valóban jó választás Voltatok! Mindennel meg voltunk elégedve. Jó ötlet volt a tábortûz a hangulatos zenével. Üdv jövõre! | Krisztián | ***Vendégkönyv*** | 2010. 08. 12. 21:01:49 | Kedves Magdika és István!! Nagyon szuperül éreztük magunkat nálatok, egy baj volt csak csupán - rövid volt... Biztosan fogunk még találkozni és ajánlunk a barátainknak is titeket!! Legyen sok vendégetek és minden jót kívánunk!! Puszi Nektek! Boti, Angéla és Zoli | Angéla, Boti és Zoli | ***Vendégkönyv*** | 2011. 07. 19. 09:00:42 | Kedves Magdika és István! Ezúton is szeretnénk megköszönni azt a pár napot amit vendégházatokban tölthettünk. Mindenkinek ajánlom aki szereti a családias hangulatú, gond nélküli pihenést. Sok helyen jártunk már, de ilyen kedvességgel még nem találkoztunk, nembeszélve a gyönyörű környezetről, a patyolat tisztaságról, a finom házias ételekről, valamint a kristályvizű medence által nyújtott élvezetekről, melyről a gyerekek ódákat zengenek. Ne feledkezzünk meg a finom koktélokról és a széles választékról sem. Minden kívánságunkat lesték fáradságot nem ismerve. Reméljük, hogy mihamarabb találkozhatunk és régi ismerősként üdvözölhetjük egymást, és a patak csobogását hallhatjuk ébredéskor! Köszönet mindenért: Kati és a kis csipet-csapat!(Csak zárójelben: a gyerekek pityeregtek, hogy haza kellett jönni! ) | Kiss Katalin | ***Vendégkönyv*** | 2010. 06. 10. 12:57:20 | Kedves Magdi, István és Peti! Hálásan köszönjük nektek a kedves, barátságos fogadtatást és a családias, pazar vendéglátást! Nagyon jól éreztük magunkat veletek, a csodás erdõszéli, patak melletti kis házatokban. Bízunk abban, hogy lesz még alkalmunk hosszabb ideig Szokolyán idõzni. A legjobbakat kívánva üdvözöl benneteket a Ferencz, Németh és Varga család | Ferencz-Németh-Varga család | ***Vendégkönyv*** | 2010. 05. 21. 08:27:03 | Sziasztok | kékesi zsuzsanna | ***Vendégkönyv*** | 2009. 07. 16. 10:39:03 | Valóban jó választás Voltatok! Mindennel meg voltunk elégedve. Jó ötlet volt a tábortûz a hangulatos zenével. Üdv jövõre! | Krisztián | ***Vendégkönyv*** | 2011. 08. 26. 07:40:57 | Kedves Magdi és István! Nagyon örülünk neki, hogy a nyári pihenésünkhöz éppen a ti vendégházatokat választottuk. Remekül éreztük magunkat mindannyian. Köszönjük a kiváló ételeket, a tiszta szobákat, a szíves vendéglátást, a jó beszélgetéseket! Csak ajánlani tudjuk mindenkinek, aki pihenésre, kikapcsolódásra vágyik! Munkátokhoz további sok sikert és jó egészséget kívánunk! Reméljük, hogy lesz még alkalmunk találkozni veletek! Üdvözlettel a Molnár, a Harangi és a Remenyik család Balmazújvárosról! | Remenyikné Mariann | ***Vendégkönyv*** | 2009. 08. 12. 12:36:19 | Magdi és István! Múlt hetet töltöttük Nálatok a Barna családdal és rendkívül jól éreztük magunkat. Szuper volt a medence vize és amint láttátok a gyerekek ki sem akartak jönni a vízbõl, igazán kellemes hetet tudunk magunk mögött, a kiszolgálás kifogástalan a környezet szintén, minden bizonnyal vissza térünk hozzátok jövõre is. Még egyszer köszönünk mindent, további jó munkát és sok vendéget kívánunk nektek: 9 elégedett vendég | Lovas Robi és családja | ***Vendégkönyv*** | 2015. 07. 12. 16:43:43 | Magdi és Vili tényleg vendégül látott minket gyönyörű környezetben fekvő, igényes, minden kényelmet kielégítő otthonában.Kiváló, kedves vendéglátók! Magdi főztje pedig világbajnok! | Szabó család | ***Vendégkönyv*** | 2016. 01. 22. 19:28:40 | Kedves Magdi és István! Nagyon köszönjük a szívélyes vendéglátást. Kellemesen éreztük magunkat nálatok. És köszönjük a téli vidéken a begyújtott kandalló élményét, illetve hogy csatlakoztatok a társasjáték partyba is (dixit). Üdv, Eisi család | Eisenberg Péter | ***Vendégkönyv*** | 2010. 09. 01. 21:25:08 | Kedves Magdi, István, Peti! Ismét csodálatos 1hetet töltöttünk nálatok. Köszönjük Magdinak az isteni ételeket, Istvánnak a kiváló felszolgálást és Petinek a csodálatos koktélokat. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk, jobban éreztük magunkat mint egy luxus szállodában. Minden nagyon szuper volt kivéve egyet, hogy haza kellett jönnünk. Aki ebben a családias környezetben nem érzi jól magát az a saját fejében keresse a hibát. Nagyon várjuk már a következõ nálatok eltöltött csodálatos napokat. Puszi Ildi, Anita, Dóri, Heni, Tomi, Geri | Varró család | ***Vendégkönyv*** | 2009. 07. 18. 05:20:02 | Sziasztok! Nagyon jól éreztem magam. Király a medence és az a pörkölt...! Hmmm! Alig várom, hogy eltölthessek még egy hétvégét nálatok. | Péter | ***Vendégkönyv*** | 2009. 08. 15. 16:37:22 | Kedves Magdi és István! Köszönjük a 4 napot, amit nálatok tölthettünk! Király volt a szállás, a medence, a szauna, a kiszolgálás és "a személyzet" is! Nagyon jól éreztük magunkat!!!!!! Ui.: "ár-érték" arányban (igaz István?)!! Nagyon ott vagytok!! Sok szeretettel: Márti és Zsolti | Márti & Zsolti | ***Vendégkönyv*** | 2010. 09. 01. 21:25:08 | Kedves Magdi, István, Peti! Ismét csodálatos 1hetet töltöttünk nálatok. Köszönjük Magdinak az isteni ételeket, Istvánnak a kiváló felszolgálást és Petinek a csodálatos koktélokat. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk, jobban éreztük magunkat mint egy luxus szállodában. Minden nagyon szuper volt kivéve egyet, hogy haza kellett jönnünk. Aki ebben a családias környezetben nem érzi jól magát az a saját fejében keresse a hibát. Nagyon várjuk már a következõ nálatok eltöltött csodálatos napokat. Puszi Ildi, Anita, Dóri, Heni, Tomi, Geri | Varró család | ***Vendégkönyv*** | 2009. 07. 09. 15:05:02 | Szuperek vagytok, szép minden! Üdv, Balázs | Dankó Balázs | ***Vendégkönyv*** | 2009. 08. 19. 17:47:18 | Kedves Magdi és István! Mindenki nagyon szomorú mert haza kellett jönni. Nagyon jól éreztük magunkat nálatok. Szuper volt egész nap pancsolni a medencében, isteni volt a kaja és a kiszolgálás. A szobák és az egész ház gyönyörû. A Kapcásról és a Mihályról se feledkezzünk meg, nagyon jó volt, hogy ott voltak. Nagyon örülünk, hogy megismerhettünk két ilyen aranyos, közvetlen, csodálatos embert mint ti vagytok!!! Mindenkinek csak ajánlani tudom és fogom is ha egy jót akar pihenni. Oldalakat tudnék még írni, de ezt ki kell próbálni. Puszilunk Titeket Ildi, Dóra, Timi, Heni, Anita, Tomi, Geri | Anita | ***Vendégkönyv*** | 2016. 09. 05. 14:33:01 | Nagyon kellemes 3 napot töltöttünk nálatok ,a kaja, a szobák, a vendéglátás osztályon felüli volt!!! Mindenkinek csak ajánlani tudom!jövőre veletek ugyan itt, de akkor 1 hétre. | Fehér Vilma | ***Vendégkönyv*** | 2016. 03. 27. 21:07:14 | Csalàdia hangult fogadott benünket .Kedvesek a túlaj . Oda adó kiszolgàlás az egy masximàlis.A vacsorànál halk zene szólt. reggeli is. Nagyon jól éreztük magunkat. Ide befogunk térni. De tudom ajàlani mindnkinek csalàdias. Piheni vàgyóknak ideàllis. Szobàk nagyon szép tiszta.Olyan volt mintha rég ismernék Magdit és Isvànt. Minden kivànsàgunka figyelte.Nagyon jól éreztük magunkat. Baràti beszélgetésekt.Köszönöm ottan töltötten a szabad idömet.Köszönöm Magdi és Isvàn meg ismertelek beneteket.Kata | Török Sàndorné | ***Vendégkönyv*** | 2015. 07. 12. 16:43:43 | Magdi és Vili tényleg vendégül látott minket gyönyörű környezetben fekvő, igényes, minden kényelmet kielégítő otthonában.Kiváló, kedves vendéglátók! Magdi főztje pedig világbajnok! | Szabó család | ***Vendégkönyv*** | 2010. 09. 23. 18:16:47 | Kedves Magdi és István! Tökéletes napokat töltöttünk Nálatok, és köszönjük azt a kedvességet és vendégszeretetet, amivel elhalmoztatok minket! Az ételek, a koktélok, a szauna, a medence, a figyelmességetek mind olyan pihentetõvé és tökéletessé tették ezt a pár napot, hogy az ember úgy érzi, örökre ott szeretne maradni! Mindenkinek ajánlom, hogy látogasson el Hozzátok, ha igazán kikapcsolódásra és egy kis kényeztetésre vágyik! Nagyon köszönünk még egyszer mindent, és biztosan visszatérünk még, reméljük, lesz szabad helyetek! | M.& A. | ***Vendégkönyv*** | 2012. 07. 09. 19:48:15 | Kedves Magdus és István! Már nagyon várjuk az idei hetet nálatok! István, hűtheted a pálinkát és keverheted a koktélokat! Vigyázz, jövünk! Magdus, készülj jó előre, mert a hűtődet üressé tesszük! Sok puszi: Attila, Anna és Balázs....Sopron, 2012. július 9. | Attila, Anna és Balázs | ***Vendégkönyv*** | 2009. 09. 19. 23:00:25 | Kedves Magdi és István! Csak jó szívvel gondolunk arra a néhány napra, amit nálatok tölthettünk. Nagyon finom volt az étel és Magdi, az a koktél!!! :-) Reméljük még találkozunk! További sok sikert a vendégház mûködéséhez! Adri, Zsolti, Domi és a kis Gellért (azóta már + 1 fog és felállt:-) | Kecskés család | ***Vendégkönyv*** | 2016. 07. 20. 11:58:36 | Köszönjük a csodálatos egy hetet,nagyon jól éreztük magunkat,különösen az utolsó este,a karaoke party alatt. Kár, hogy nem volt több alkalom. Ha az "ÉGIEK" másképp nem döntenek, jövőre találkozunk, ha csak nem untatok ránk. | Mészár Gyula | ***Vendégkönyv*** | 2010. 08. 12. 21:01:49 | Kedves Magdika és István!! Nagyon szuperül éreztük magunkat nálatok, egy baj volt csak csupán - rövid volt... Biztosan fogunk még találkozni és ajánlunk a barátainknak is titeket!! Legyen sok vendégetek és minden jót kívánunk!! Puszi Nektek! Boti, Angéla és Zoli | Angéla, Boti és Zoli | ***Vendégkönyv*** | 2009. 08. 12. 12:36:19 | Magdi és István! Múlt hetet töltöttük Nálatok a Barna családdal és rendkívül jól éreztük magunkat. Szuper volt a medence vize és amint láttátok a gyerekek ki sem akartak jönni a vízbõl, igazán kellemes hetet tudunk magunk mögött, a kiszolgálás kifogástalan a környezet szintén, minden bizonnyal vissza térünk hozzátok jövõre is. Még egyszer köszönünk mindent, további jó munkát és sok vendéget kívánunk nektek: 9 elégedett vendég | Lovas Robi és családja | ***Vendégkönyv*** | 2010. 05. 21. 08:27:03 | Sziasztok | kékesi zsuzsanna | ***Vendégkönyv*** | 2010. 05. 21. 09:50:49 | Thank you so much for a lovely stay at last minute notice. Arriving as two filthy bike travellers we were transformed into clean, well fed, happy guests in a matter of minutes. Perfect Hosts. Thanks again. | Karolina Fareid and Christopher Saunders | ***Vendégkönyv*** | 2009. 07. 09. 15:05:02 | Szuperek vagytok, szép minden! Üdv, Balázs | Dankó Balázs | ***Vendégkönyv*** |